barbár
barbár melléknév és főnév (régies írva: barbar is)
I. melléknév -ul, -abb
1. Műveletlen <személy, közösség>. Barbár nép, ország.
2. Kegyetlen, erőszakos, embertelen <személy>. Barbár ember.
3. (történettudomány) <A régi görögök felfogásában> olyan <személy>, aki nem görög v. nem részese a görög kultúrának, <a rómaiak felfogásában> olyan <személy>, aki nem római v. nem görög, ill. ilyen személyekből álló. Barbár harcosok, hordák.
4. Barbár (1–2) emberrel v. néppel kapcs., rá jellemző, tőle származó <dolog>. Barbár bánásmód, cselekedet, felfogás, intézkedés. Eposz és lírai költészet otthon van mindenütt, hol az emberi elme kihatolt a barbár állapotból. (Arany János) Az értelem égő | lámpája kezében, | megvetve, mi barbár | mindazt, mi hazugság. (Kosztolányi Dezső) Harcoltunk … barbár századok | harcánál szörnyebb harcot. (Babits Mihály)
II. főnév -t, -ok, -ja Barbár (I, kül. 3) személy. A barbárok betörése Itáliába. A vad barbárok dühétől A föld szinéről eltöröltetett. (Berzsenyi Dániel) A barbárnak az csupán az ember, Ki legtöbbet bír enni, inni. (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
Szóösszetétel(ek): félbarbár; szakbarbár.
