bénult
bénult melléknév -an
1. Olyan <ember, állat, ill. ezeknek vmely testrésze, szerve, végtagja>, aki, amely nyomorékká, mozgásra, működésre képtelenné lett; béna. Bénult kezével nem tud semmit megfogni. Csuklóm lelankad és bénult ujjaimhoz Puffadt háttal feszülnek a csúf, setét erek. (Tóth Árpád)
2. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Olyan <lelkiállapot>, amelyben vki reményevesztetten mindenről lemond, megadja magát sorsának; fásult. [Lapjaink] írói bujdosásban, számkivetésben … vagy a föld alatt; az élők bénult kedéllyel, vesztett reménnyel. (Jókai Mór)
