boldogság
boldogság főnév -ot, -a (csak egyes számban)
A boldog (1, 2) melléknévvel kifejezett (érzelmi) állapot; a sorssal, körülményekkel való (teljes) elégedettség. Családi, földi, házi, leírhatatlan, mennyei, mérhetetlen, végtelen boldogság. Boldogsága tetőpontján; (bizalmas) úszik a boldogságban; feldúlja vkinek a boldogságát; boldogságát leli vmiben; áradozik, kacag a boldogságtól; boldogságtól könnyes szemmel; arca ragyog a boldogságtól. Hol a boldogság mostanában? | Barátságos meleg szobában. (Petőfi Sándor) Hol vagy, hol vagy életünknek Szép tündére, boldogság?! (Tompa Mihály) S lelkem bár szomorú halálig, Örömre, boldogságra vágyik. (Reviczky Gyula) Béni, kire Jolán kabátkáját bízták, boldogságban úszott. (Herczeg Ferenc) || a. Vminek boldog (3) volta. A családi élet, a szerelem boldogsága. Néhány órának a boldogsága kárpótolta őt minden szenvedésért. || b. (vallásügy) A másvilági lelki örömök teljessége az üdvözültek számára <a keresztény hit tanítása szerint>. Égi, örök boldogság; mennyei boldogság: (átvitt értelemben is, túlzó) igen nagy b.
Szóösszetétel(ek): boldogságérzet.
