bunkó
bunkó főnév -t, -ja
1. A botnak vastagabb, gömbölyű v. kiszélesedő vége. [A fustélyok] végei roppant bunkókkal valának ellátva. (Jókai Mór)
2. (népies) Bunkósbot. A kanász bunkójára támaszkodott. A kondás bunkóját dobta a tilosba ment disznó után. A deák, mintha bunkóval vágták volna fejbe, megszédült. (Móricz Zsigmond) || a. (régies, irodalmi nyelvben) Buzogány. Veri le a zsoldost, közel érc bunkóval, Szét is az ostorral, nagy ökörhajtóval. (Arany János)
3. (bizalmas) Döngölő. Bunkóval döngölték a macskafejes köveket. || a. (műszaki nyelv) Kb. 10–15 cm átmérőjű nyeles, fából készült tömör henger, amellyel fa hasításakor, faragáskor, véséskor egy másik szerszámot ütögetnek, vernek vmibe.
4. (régies, gúnyos) Paraszti származású újonc. Bevonultak a bunkók.
5. (játék) <A lórum kártyajáték kirakós változatában> az az eset, hogy egy játékos a negyedik szín kezdő lapját végig vissza tudja tartani, s utoljára játssza ki. Bemondta a bunkót. || a. (játék, bizalmas) <Tarokkban osztáskor> a nem megemelt, hanem megütött kártyacsomóból az egyszerre kiosztott s a játékosok sorrendje szerint választható, 9-9 kártyából álló csomók közül a negyedik v. utolsó. Az első játékos a bunkót választotta.
6. (átvitt értelemben, iskolai, régies, tréfás) „Elégtelen” osztályzat; szekunda.
7. (átvitt értelemben, ritka, népies) Nyomaték, súly. Ez a bunkója a dolognak. Hogy bunkója is legyen a beszédnek, nagyot ütött … az asztalra. (Gyulai Pál)
Szóösszetétel(ek): ragyabunkó.
bunkós.
