bűnös
bűnös melléknév és főnév
I. melléknév -en, -ebb [e, e]
1. (jogtudomány) Olyan <személy>, aki vmely tételes állami törvényt megsértett, megszegett, bűnt (2) követett el. Gyilkosságban, hazaárulásban, lopásban bűnös, bűnösnek talál vkit; bűnösnek ® érzi magát; bűnösnek mondták ki. Magát az ügyész úr azzal vádolja, hogy meggyilkolta a gazdáit. Bűnösnek érzi magát? (Kosztolányi Dezső)
2. (vallásügy) Olyan <személy>, akit az eredendő bűn megrontott; esendő, gyarló, jóra önmagától képtelen. Bűnös ember; bűnös lélek. [Az Uraknak Ura.] Ha bűnös lény tőle elköszön, Ő vár, míg visszajön. (Ady Endre) || a. (vallásügy) Olyan <személy>, aki vmely vallási törvény ellen vétkezik v. vétkezett. Bűnös nő. Ez az ember a szeretetlenségben bűnös. || b. (vallásügy) Olyan <tett, magatartás, lelki jelenség>, amely vallási szempontból bűnnek számít, bűnre irányul, bűnre vezet. Bűnös gondolat, hitetlenség, kívánság.
3. Olyan <személy>, aki vmely íratlan társadalmi törvény ellen vétett, hibát követett el; vétkes, hibás. Bűnös vmiben. Abban ő is bűnös. Ő is bűnös a verseny elhanyagolásában. || a. Bűnre (3–4) irányuló, bűnre vezető, bűnnek számító <magatartás, tevékenység, mód>. Bűnös fecsegés, hanyagság, kapcsolat, könnyelműség, manipuláció. Bűnös úton szerezte vagyonát. Alázását ki oly bűnösen tűrte, | Lázad hát már az Élet alágyűrtje, | A tanitó, a legrababb magyar? (Ady Endre)
II. főnév -t, -ök, -e [e] Bűnös (1–3) személy. Megtérő bűnös; ® háborús bűnös; közönséges bűnös. A bűnösöket elítélte a törvényszék. Eredj kolostorba; minek szaporítnál bűnösöket? (Arany János–Shakespeare-fordítás) Itél a nép … S ezerszer jaj a bűnösöknek. (Ady Endre)
Szóösszetétel(ek): főbűnös.
