burok
burok főnév burkot, burka v. (ritk.) -ja
1. Vmit körülvevő, védő, takaró, rendsz. vékony réteg. A dió zöld burka. A mag körül burok képződik. A virág kifeslik burkából. Fényes pöfeteg buggyan ki a [kukorica] cső zöld burkából, melynek hámján átüt fekete tartalmának a színe. (Nagy Lajos) || a. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben, régies) Az ember testét fedő ruhadarab, ill. az (emberi) külső. Lőjj! – szólt … kétfelé rántván bélelt burokját mellén. (Jósika Miklós) A leány … az embert nem külső burkában bámulja meg egyedül. (Vas Gereben)
2. (bonctan) A magzatot az anyaméhben körülvevő s nagyritkán születéskor is testén maradó hártya. Burokban születés. Ha a magzaton születéskor rajta marad a burok, azt azonnal fel kell tépni, különben megfullad az újszülött.
3. (átvitt értelemben, ritka) Olyan <helyzet, körülmény, szó, beszéd, ill. szöveg>, amely vmit magában foglal, eltakar, elrejt.
Szólás(ok): burokban született: csodálatosan szerencsés <ember>.
Szóösszetétel(ek): 1. burokfal; burokhártya; buroklevél; burokrepedés; buroksúly; 2. agyburok; magzatburok; szívburok; védőburok.
