bús
bús melléknév -an, -abb
1. (választékos) Egész lényében szomorúsággal áthatott, búban gyötrődő <személy>. Bús leány öreg, özvegy. Ekkor a bús asszony neki bátorodva, Hogy esett, mint esett, mind elpanaszolta. (Arany János) Dózsa György unokája vagyok én, Népért síró, bús, bocskoros nemes. (Ady Endre) || a. (választékos) Ilyen személyre jellemző, tőle származó, reá valló. Bús kedv; bús képű ® lovag; bús mosoly, sóhaj, szem, tekintet. Búsan néz, szemlél vmit; búsan ül. Szegény bús fejedet, így, hajtsd az enyémre. (Arany János) Megsokasodnak a redők Bús homlokom és lelkem táján. (Ady Endre)
2. (választékos) Bánatos, szomorú v. ilyennek látszó <csoport v. annak tagja>. Bús bika, csapat, gerlice. Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődűl. (Petőfi Sándor) Amit a bús nép szerzett, Víg uraság zsebre rakja. (Ady Endre)
3. (választékos) A szomorúság, a bánat, a bú hangulatát keltő. Bús árvalányhaj, csend, falak, hervadás, vadon. Beszél a fákkal a bús őszi szél … (Petőfi Sándor) Már ránk szakadt a bús, vak este. (Ady Endre) Bús utcák során A bús hajnalban járok egyedűl. (Tóth Árpád)
4. (elavult) Haragos, dühös, bősz. Bús vadkan. Nyögte Mátyás bús hadát | Bécsnek büszke vára. (Kölcsey Ferenc)
Szóösszetétel(ek): 1. búsfekete; búshalovány; bús-haragos; bús-kedvetlen; búskomoly; búsmagyar; 2. édes-bús; mélabús.
búskodik.
