büszkeség
büszkeség [e] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban)
1. A büszke melléknévvel kifejezett tulajdonság, ill. magatartás; vkinek ilyen volta, természete, jellemvonása. Anyai, apai büszkeség; férfias, gyerekes büszkeség; jogos, nemes büszkeség; nemesi, úri büszkeség; ® sértett büszkeség; büszkeség tölti el; megaláz vkit büszkeségében; büszkeségére válik vkinek vmi: méltán büszke lehet rá, dicsőséget arat vele; megtöri vkinek a büszkeségét; vkinek a büszkeségét ® legyezi. Nagyravágyás, büszkeség, | kecsegtetés, hízelkedés, csupán | csak csillogó fények. (Katona József) Nem volt éppen szép, de igen kedves volt: semmi büszkeség benne. (Gárdonyi Géza) Édesanyámnak egy pillanat alatt elpárolgott az a kis büszkesége. (Móricz Zsigmond)
2. Az a személy, dolog, akire, amelyre vki, vmi büszke (lehet). Fia az iskolába büszkesége. A falu büszkesége az új művelődési ház. Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárult hazám oszlopa! (Kossuth Lajos) Édes apám, én voltam te néked Ekkoráig a te büszkeséged. (Petőfi Sándor)
