címeres
címeres [ë-ë] melléknév -en [e]
1. Címerrel [1] (1) ellátott, díszített tárgy. Címeres levél, pajzs, pecsét. Asztalát a báró … címeres evőeszközökkel díszítette. (Kuncz Aladár) || a. Címer [1] (1) nyomására való, arra szolgáló. Címeres pecsétgyűrű, pecsétnyomó. Miska … eldugta a címeres pecsétnyomót. (Babits Mihály)
2. (régies) Olyan <személy>, akinek címere [1] (1) van; nemes. „Magyarok”, kiáltja, „címeres vitézek! | Idegen bajvívók s mindenféle népek!” (Arany János) Abban az időben a címeres nagyurak között is sok volt, aki nem tudott sem írni, sem olvasni. (Gárdonyi Géza)
3. (rosszalló) Rosszaságával, hitványságával hírhedtté vált <személy>. Címeres gazember, rabló. Hát az a címeres korhely ugyan hol lehet? (Mikszáth Kálmán)
4. Címeres szarv: az ökörnek nagyra nőtt, felfelé hajló szarva. Az öreg béres … kihajtja címeres szarvú ökreit. (Jókai Mór) || a. Ilyen szarvú <állat>. Címeres bika, marha. Hat címeres ökör sétál a szekérrel. (Petőfi Sándor) || b. (átvitt értelemben, gúnyos) Címeres marha, ökör: nagyon buta ember.
címeresség.
