csálé
csálé mondatszó, főnév és melléknév (népies)
I. mondatszó <Az igába fogott szarvasmarha terelésére, irányítására.>
1. Jobbra. Csálé csákó, csálé, Barna rózsám felé. (népköltés)
2. (ritka, tájszó) Balra.
II. főnév (csak határozóraggal) (népies)
1. A jobb, ill. (ritka) bal oldal v. irány. Csáléra: a) jobbra; csáléra hajt, megy, húz. A mocsáron innen, hajszra fölfelé, csáléra lefelé, a domb mellett … van egy mély kút. (Jókai Mór) b) (ritka, tájszó) balra.
2. Csáléra: ferdén, görbén. Csáléra áll a kalap, a kazal; csáléra áll a szeme: kancsal. A kalapja hetykén csáléra áll. (Gárdonyi Géza)
3. (átvitt értelemben) Csáléra megy (a dolog): balul, rosszul üt ki, nem sikerül. Ha csáléra talál menni az egész dolog, ha kiesik a világ feneke, ha … szétverik a dalmata [= dalmát] lázadók csoportjait, … akkor te előállsz. (Jókai Mór)
III. melléknév -n, -bb (ritka) Ferdén álló. Fejébe nyomta a csálé kalapot. (Móricz Zsigmond)
csálés.
