csalódás
csalódás főnév -t, -ok, -a
1. A csalódik (1) igével kifejezett történés, lelkiállapot; vmiben való bizalom, hit, remény szertefoszlása s az ezzel járó kellemetlen, keserű, fájó érzés; csalódott, kiábrándult lelkiállapot; kiábrándulás. Érzelmi, fájdalmas, keserű, szerelmi csalódás; nagy csalódás érte; letörte, leverte a csalódás; bekövetkezett a nagy csalódás; óriási csalódás volt számára az, hogy …; csalódásra ébred; csalódásba ejt vkit vmi; csalódásában meghagy vkit; nem tudja kiheverni a csalódást. Még egy csalódás: annyit mint – halál. (Arany János) E kurta élet hány tapsot adott, És mennyi gyászt, kudarcot és csalódást, Meddő lemondást, tenger bánatot! (Juhász Gyula) Rettentő ébredés volt az a nap. | Dugtam, lepleztem csalódásomat. (Szabó Lőrinc)
2. Érzékszerveink tévedése, melyet az okoz, hogy vmit a valóságnak meg nem felelő módon észlelünk; tévedés. Érzéki csalódás; ® optikai csalódás; csalódásig hasonló: az összetévesztésig h. Csalódásba ejt vkit vmi. Kiderült a csalódás. Csalódást okoz. Csak repülő álomkép s csalódás A halandó ember élete! (Berzsenyi Dániel) Hátha minden e világon, Földi életem halálom Csak mese, csalódás, álom. (Vajda János) [A szlovák nóta] úgy cseng-bong a csalódásig, mintha franciául volna. (Mikszáth Kálmán)
Szóösszetétel(ek): érzékcsalódás.
