csarnok
csarnok főnév -ot, -a
1. Tágas, magas, levegős, gyak. oszlopos nagy helyiség, amelynek részben v. egészen üvegből van a fala v. a teteje. Árverési csarnok: árverések rendezésére haszn. nyilvános helyiség; kiállítási csarnok. || a. Magas, díszes nagyterem. A palota díszes csarnoka. Vára fényes csarnokában, Hatalomban ősz király ül. (Tompa Mihály) Vezeti magával: – alig éri végét: A sok fényes terem, tornác, pitvar, csarnok. (Jókai Mór) Sokkal levegősebb, tágasabb volt ez a csarnok, semhogy komolyan melegedni lehetett volna benne. (Krúdy Gyula)
2. <Az ókorban> oszlopsorokkal tagolt, nyitott v. zárt, egyforma magas mennyezettel ellátott térség; előadásokat, gyűléseket tartottak benne.
3. Nagyobb pályaudvarnak rendsz. üveggel fedett része; ide futnak be, és innen indulnak a vonatok. Gyorsvonat indul a csarnok ötödik vágányáról.
4. Vásárcsarnok. A csarnokban ma nagy árubőség van. Reggelenként én vásároltam be a csarnokban. Ekkora tököket vittem haza, ilyen nagyokat, ni! (Kosztolányi Dezső) Hideg fazékban készül az ebéd: | a csarnok nyirkos kövéről szedett | kis káposztalevél és hulladék. (József Attila)
5. Tejcsarnok (1, 1a). Bementem vajért a csarnokba. Csarnokba viszi a tejet.
6. <Gyárban, üzemben> nagyobb, magas, rendsz. üveges tetejű v. oldalú terem. A csarnokban zakatoló gépek. A gép alkatelemeit a csarnokban szerelik össze.
Szóösszetétel(ek): 1. csarnokboltozat; csarnokoszlop; 2. árucsarnok; előcsarnok; gépcsarnok; húscsarnok; iparcsarnok; ivócsarnok; kupolacsarnok; műcsarnok; műhelycsarnok; oszlopcsarnok; sörcsarnok; sportcsarnok; tejcsarnok; tornacsarnok; úszócsarnok; várócsarnok; vásárcsarnok.
csarnoki; csarnokos.
