csengő [ë] melléknév és főnév, (népies) csöngő (hangutánzó)
I. melléknév -bb, -n
1. Olyan <hang>, amely cseng (1a). Csengő kacaj. Csengő hangon válaszolt. Harangjaik hangja legcsengőbb volt a városban. (Jókai Mór)
2. Ilyen hangot adó <tárgy, eszköz>. Csengő aranyak, acélpenge, poharak. A hős … csengő fegyverrel földre hanyatlik. (Vörösmarty Mihály) Csengő, muzsikáló zsákkal a hátán | Jött, jött, jött kacagva a Sátán. (Ady Endre) Átvette a csengő pénzt a paraszttól. (Gelléri Andor Endre)
II. főnév -t, -je [e]
1. Harang alakú, de annál (jóval) kisebb, rendsz. kemény fémből készült eszköz, amellyel éles, magas hangot lehet adni. Szól a csengő; a csengő nyelve ¬; megrázza a csengőt. Gergely, az iskolaszolga a csengőt rázta, másodszor csöngetett, a háromnegyed nyolcat. (Kosztolányi Dezső) Csengő csengett, kürt riadt, | dobok dobogtak. (Babits Mihály–Dante-fordítás) || a. Állatok nyakába kötött, éles, magas hangú kis harang v. fémgömb. Csengőt köt a borjú nyakába. A szánkót két ló húzza és csengőt is kötünk a lovak nyakára, hogy a sötétben el ne tévedjünk. (Krúdy Gyula)
2. Csengéssel v. berregő hanggal jelt adó szerkezet. Házi, elektromos, villamos csengő; a csengő gombja; a villamos csengője; berreg, szól a csengő; felszereli a csengőt. Autó száguld, mentőkocsi vészes Csengöje sír. (Juhász Gyula) Mekkora nyüzsgés, mennyi hang: | masina, csengő, kürt, harang. (Babits Mihály) || a. Ennek a szerkezetnek az a része, amellyel azt meg lehet szólaltatni. Meghúzza, megnyomja a csengőt.
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.