csillámlik
csillámlik tárgyatlan ige -ott, (ritk.) ..moljék (..moljon); -ani (csak 3. személyben)
1. <Sima, fényes, mozgó test v. ilyen változó felület> a rávetődő (gyengébb) fényt más-más irányban veri vissza, szórja szét; meg-megcsillan, fel-felvillan. A fegyver, a folyó tükre, a tó vize csillámlik a napsütésben. A gyertyák fényében csillámlottak a karácsonyfa díszei. Csillámlik a táncosnő ezüsttel hímzett ruhája. Csillámlik a … villámlik a Fényes acél patkó. (Arany János) Tükör csillámlott homályosan, visszaverve a hosszú és szűk folyosót. (Kosztolányi Dezső) || a. <Fény sima, mozgó testen v. változó felületen> változó irányban verődik vissza; fel-felcsillan, meg-megvillan. Az eső után az apró tócsákban csillámlott a napfény. Csillámlott a fáklyák fénye a páncélokon, sisakokon. Katonák jövének, gyönyörű huszárok; A nap fénye ezek fegyverén csillámlott. (Petőfi Sándor)
2. <Fénylő, izzó test> gyengébb, változó erejű, pislogó fénnyel fel-felragyog, szikrázik. Csillámlik a parázs, a tüzes vas.
3. (irodalmi nyelvben) Csillog, ragyog. Hát mikor ráadták a nyalka szerszámot, Mint illett neki, hogy ragyogott, csillámlott! (Arany János) Arca átszellemült, szemei fényben csillámlottak. (Mikszáth Kálmán) A messzi szérű felett ezüstben csillámlott a … nyári por. (Kaffka Margit)
Igekötős igék: átcsillámlik; előcsillámlik; felcsillámlik; keresztülcsillámlik; kicsillámlik; megcsillámlik; visszacsillámlik.
csillámlás; csillámló.
