deák
deák [ë] főnév és melléknév
I. főnév -ot, -ja (népies, régies) Diák (1–4). Kitűnő deák a debreceni kollégiumban. (Eötvös József) Ki, mi jeles dolgot vitt véghez a hadban? | Nagy könyvbe hogy írja, kilenc deák ott van. (Arany János)
II. melléknév -ul (régies)
1. Latin. Deák nyelv; deákul: latinul. Marullus Poeta ezt deákul írta, im én penig [= pedig] magyarul. (Balassi Bálint) Deákul csinosan beszélt. (Kazinczy Ferenc) Századok mély trombitája harsan Győztesen a vén deák szavakban. (Juhász Gyula)
2. A latin nyelvvel és irodalommal kapcs., arra vonatkozó. Ifjonta Rómában | Forgott, s vala jártas deák tudományban. (Arany János) Az apai Horáciust nemrég cipelte padlásra, Miska egyéb deák könyveivel. (Babits Mihály)
Szóösszetétel(ek): íródeák.
