dekadens
dekadens [ë-ë v. e-e] melléknév és főnév
I. melléknév -en [e] v. -ül, -ebb [e]
1. (választékos) <Szellemi, erkölcsi értelemben:> hanyatló, süllyedő; beteges, bomló, ernyedt. Dekadens egyéniség, kor. Egy hegedűs … Dekadens és szőke fejére A hölgyek gyúlt mosolyt dobálnak. (Tóth Árpád) Megismertük a századvég dekadens vágyakozását, mely az újra, soha nem ismertre szomjazott. (Babits Mihály)
2. (irodalomtudomány, művészettörténet) A dekadencia (2) irányzatához tartozó, azt követő <író, művész>. Dekadens festő. Megmaradt a … gyermekemlékeit csengető dekadens poéta szerepében. (Babits Mihály) || a. Ilyen író(k)tól v. művész(ek)től származó, rá(juk) jellemző <művészeti alkotás v. szellemi, erkölcsi jelenség>. Dekadens irodalom, művészet, vers, zene; dekadens magatartás, pesszimizmus.
II. főnév -t, -ek, -e [ë, e] (irodalomtudomány, művészettörténet) Dekadens (2) író, művész. A századvégi francia dekadensek és szimbolisták. Petőfi forradalmiságában semmi sincs a dekadensek forradalmiságából. (Babits Mihály)
