derengés
derengés főnév -t, -e [e] (csak egyes számban)
A dereng (1–2) igével kifejezett folyamat, (fény)jelenség, ill. az a tény, hogy vmi dereng; bizonytalan fénylés. A hajnal, a (kiszűrődő) fény derengése. Háromnegyedkor hét óra után egyszerre elkezdett valami lilaszínű derengés támadni az északi égen. (Jókai Mór) Néztem, hogy önti el a kert holdfénye kékes derengéssel az alvó szobát. (Kaffka Margit) || a. A hajnali szürkület (ideje). Derengésben; derengéskor. Ment … a sötét utakon, hegyeket mászott, derengéskor fenyvesekbe ért. (Gelléri Andor Endre)
