dísztelen
dísztelen [e-e] melléknév -ül, -ebb [e]
1. Dísz nélkül való, egyszerű, sima <tárgy>. Dísztelen épület, falak, homlokzat; dísztelen bútor, főkötő, ruha. Csak néhol feketűl a szirtek dísztelen orma. (Vörösmarty Mihály) A török ruhákat meg a dísztelen fegyvereket Dobó katonáinak ajándékozta. (Gárdonyi Géza) || a. (ritka, tréfás, gúnyos) Otromba, esetlen, csúnya. Dísztelen kövér nő. Nagy, dísztelen csokrot vitt neki.
2. (ritka, irodalmi nyelvben, rosszalló) Csúnya, csúf, szégyenletes <magatartás, cselekvés, esemény>. Dísztelen bukás, távozás, viselkedés; dísztelenül megbukott. Kétfelé állt a füle a vátesnek rögtön ily dísztelen beszédek hallatára. (Jókai Mór) Hogy fedezze a dísztelen visszavonulást, melyre a konyhából kényszerítették, már messziről kiáltotta: „Nem játszunk semmit?” (Herczeg Ferenc)
3. (átvitt értelemben, régies) Nem illő <magatartás>. Férfiak sírni és férfit siratni dísztelen. (Jókai Mór)
4. határozói használat(ban) (irodalmi nyelvben, régies) Dísztelenül. Dísztelen itt fekszik, deli termete összerutítva. (Kisfaludy Károly)
dísztelenség.
