dőre
dőre [e] melléknév és főnév (választékos)
I. melléknév dőrén, dőrébb
1. Olyan <személy>, aki oktalansága v. balga jóhiszeműsége miatt a valósággal, a következményekkel nem számol; oktalan, meggondolatlan. Boldog Isten, | Mi lesz belőlünk! dőre kalaúz, | … bolond nép: szép sereg! (Vörösmarty Mihály) Az Ur … gondolta: „ … szolgáim a századok, | fujják szikrámat, mig láng lesz belőle; | bár Jónás ezt már nem látja, a dőre … ” (Babits Mihály) || a. Ábrándokban, mesékben élő, balga, hiszékeny, naiv <személy>. Dőre gyermek. Oly fiatal, dőre leány mint te! | … Mi okost tudnál te szólni a királynak! (Arany János)
2. Dőre (1, a) személyre jellemző, valló, vele kapcs., általa végzett, folytatott. Dőre ábrándok; dőre tett, vágyakozás. A világon gyakran történik, hogy a mély okoskodás csak úgy sántít, mint akármelyik dőre ötlet. (Kemény Zsigmond) Pokolbeli káprázat, el veled! | HIú törekvés, dőre nagyravágy. (Madách Imre) Csak aranyfüst az álmok dőre dísze. (Tóth Árpád)
II. főnév dőrét, dőréje Dőre (1, a) személy. Puhább fekvőhelyért indult ki a dőre, S kapta magát, rá űlt egy sziklatetőre. (Petőfi Sándor)
