dörren
dörren [e] tárgyatlan ige -t, -jen [ë] (csak 3. személyben) (hangutánzó)
1. (gyak. -t ragos mértékhatározóval) A levegőt megremegtető, erős, tompa, egyszeri, robbanás- és mennydörgésszerű hangot ad. Nagyot dörrent az ágyú. Az ég távolból dörrent egyet. Dörrenve kisülnek, S rengetik a rombolt belvárat [= belső várat] idomtalan ágyúk. (Vörösmarty Mihály)
2. (átvitt értelemben, ritka) Vkire dörren: hirtelen ráripakodik, ingerülten rákiált vkire. Hogy-hogy? – dörren a szepegő gyerekre.
Igekötős igék: eldörren; feldörren; megdörren; rádörren.
dörrenő.
