dugva
dugva határozói igenév (a dug igének -va képzős igeneve)
I. (igenévként)
1. Miközben dug, miután dugott vmit (vhova). Kezét zsebébe dugva fütyörészett. A levelet a könyvbe dugva felpillantott. Két kezét nadrágzsebébe dugva kitekintett az ebédlő nyitott ablakán. (Kosztolányi Dezső)
2. Vhová eldugott állapotban. A levél sokáig maradt az aztalfiókba dugva.
II. (határozószóként)
1. Úgy, hogy más ne vegye észre; rejtve, titokban. Dugva ad vkinek vmit.
2. (-val, -vel ragos szóval v. vele határozószóval) (ritka, bizalmas) <Zárt helyről, helyiségről szólva> zsúfolásig megtelt állapotban; annyira tele, hogy nem fér bele több; tömve. Dugva találná haddal e szűk réset [= szorost]. (Arany János) A … kávéház az esteli órákban rendesen dugva volt látogatókkal. (Jókai Mór)
