dühödt
dühödt [dühött] melléknév -en, -ebb [e, e], (régies) dühödött
1. (ritka, irodalmi nyelvben) Olyan <személy, tömeg>, aki, amely nagyon dühössé vált, felbőszült, megdühösödött. Mint fene kölykes oroszlánok barlangja, dühödten Zúg a hős tábor. (Vörösmarty Mihály) Az Égből dühödt angyal dobolt | Riadót a szomorú földre. (Ady Endre)
2. (ritka, választékos) Ilyen személyre jellemző, rá valló, tőle származó <cselekvés, megnyilatkozás>. Dühödt hang, izgatás, tekintet. Dühödött hangon szólítja Huron, s jő | Két élű dárdával elő. (Vörösmarty Mihály)
3. (gyak gúnyos v. tréfás) Olyan, aki szenvedélyes dühvel (3) végez, űz, gyakorol, hajszol vmit; megrögzött. Dühödt kártyás, könyvvásárló, szavaló.
4. (ritka, választékos) Olyan <állat>, amelyre rájött a düh; feldühödött, felbőszült. Dühödt bika, oroszlán. || a. (ritka, tájszó) Veszett, megveszett <kutya>. Egy dühödt eb megharapta.
5. (átvitt értelemben, ritka, irodalmi nyelvben) Dühvel, nagy erővel tomboló <természeti jelenség v. víztömeg>. Dühödt tenger. A legdühödtebb viharra bízva magát … sietett Cyprusba vissza. (Jókai Mór)
dühödtség.
