dühöngő
dühöngő melléknév és főnév
I. melléknév -n v. -en [e], -bb
1. Olyan <személy>, aki dühöng (1–2) v. dühöngeni szokott. A dühöngő gyilkost bilincsbe verték. Egy dühöngő férfi ordítozik az utcán. || a. (orvostudomány) Dühöngő őrült: olyan ő., akinek őrültsége tombolásban, rombolásban nyilvánul meg. || b. Féktelen, nekivadult <állat>. Dühöngő bika, elefánt.
2. Ilyen személyre, állatra jellemző, tőle származó, vele kapcs. Dühöngő ordítás, szavak, üvöltés.
3. (átvitt értelemben) Olyan <természeti, társadalmi jelenség, cselekvés, harc, szenvedély>, amely dühöngve (3–4) nyilvánul meg, érvényesül, működik. Dühöngő harc; dühöngő kolera; dühöngő vihar. Dühöngő kavargássá változott a terem. (Móricz Zsigmond)
4. (átvitt értelemben, gyak. gúnyos) Rendkívüli mértékben elhatalmasodó. Az ezekben a körökben dühöngő kártyaszenvedély.
5. (átvitt értelemben, gúnyos) A kívánatosnál nyilvánvalóan sokkal kisebb mértékben, ill. alig meglevő. A benne dühöngő szorgalom; a köztük dühöngő családi béke, egyetértés, kartársi szeretet.
II. főnév -t, -je [e] <Haragjában v. őrültségében> dühöngő személy. Megfékezték a dühöngőt.
