dús
dús melléknév és főnév
I. melléknév -an, -abb (választékos)
1. Sűrűn, buján nőtt, fejlődött <növényzet, szőrzet>. Dús fürt, gyökérzet, haj, lomb, vetés; dúsan burjánzik, tenyészik. Dús búzakalász hullámos tengere játszik. (Berzsenyi Dániel) A haja dús, még minden szála ép. (Kosztolányi Dezső) || a. Erősen fejlett, telt, duzzadó <női kebel, (ritk.) állati tőgy>. Dús keblű. [A jámbor tehén] Hozza adóját, sok zsíros tejet. | Dús tőgye duzzadt. (József Attila)
2. Vmiben áradóan, buján bővelkedő, bőséges; gazdag. Dús aratás, termés; halban dús folyók; dúsan megrakott szőlőtőkék; dúsan termő földek; eseményekben dús korszak. Mit kért, megadták dúsan az égiek. (Vörösmarty Mihály) Magyarország dús ország volt, Van termése, kincse, vadja. (Ady Endre)
3. Értékes, gazdag <dolog>. Dús ajándék, hozomány, zsákmány. Dús leletre bukkantak. || a. (régies) Gazdagságot eredményező v. busás, zsíros. Dús hívatalokban Húzzák a fizetést. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) Van nékem egy jó néném, aki özvegy, Dús jövedelmü, és gyermektelen. (Arany János–Shakespeare-fordítás) || b. <Evéssel-ivással kapcs.> minden jót bőségesen nyújtó, fényűzően gazdag, bőséges. Dús ebéd, lakoma, menyegző. Te nagy város, csupán öt percig Álljon ürítetlen a bor Dús asztalán dús nábobidnak. (Ady Endre)
4. (ritka, régies) Nagy vagyonú, igen gazdag <személy>. Dús valál és kincsedet Elvette ádáz végzeted. (Vörösmarty Mihály) Én dús vagyok … S élvezni többé nem tudom. (Arany János)
II. főnév -t, (-ok), -a (régies, irodalmi nyelvben) Dúsgazdag ember. Hajót szerelni: tetszik a szegénynek, Ellenzi a dús. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) Mutassa a dús, hogy mi kincse van. (Madách Imre)
Szóösszetétel(ek): bájdús; érdemdús; kellemdús; lédús; nedvdús; ózondús; páradús; sikerdús; szellemdús; tápdús; vérdús; vízdús.
