éberség
éberség főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban)
Általában az éber melléknévvel kifejezett tulajdonság, állapot, magatartás; vkinek, vminek ilyen volta.
1. (ritka) Olyan személy állapota, aki éppen nem alszik; ébrenlét. Szilajb Erőt nyerénk, mint egy egész sereg Fajankó, kik … fáradt, megunt Ágyban fél álom s éberség között Fogantanak. (Vörösmarty Mihály–Shakespeare-fordítás) Már éjfél volt; szeme majd leragadt, s csak azért nem aludott el, mert felesége rémült éberséggel ült a kicsi betegágyánál. (Móricz Zsigmond)
2. Éber (2a) magatartás; vmire, vkire v. a tevékenységére irányuló feszült, éber figyelés, vigyázás; éber figyelem. A nevelők, a szülők ébersége; a gépész, az őr ébersége. A vezető ébersége megakadályozta a balesetet. Szögyényi nagyon csóválta a fejét, … föltehettem róla, hogy a bécsi rendőrséget figyelmeztethette is irányomban való éberségre. (Táncsics Mihály) || a. Vminek éber (2a), észlelésre, megfigyelésre, benyomások befogadására friss volta. Agyának ébersége; a figyelem ébersége. || b. (1945 után) Éber (2b) személy magatartása; mindenre kiterjedő figyelem, főként az ellenséges tevékenység megakadályozására irányuló állandó készenlét. Állandó, forradalmi, kommunista éberség; az éberség fokozása. Kijátssza vkinek az éberségét.
Szóösszetétel(ek): osztályéberség.
éberségi.
