ébren
ébren [e] határozószó
1. Olyan állapotban, amikor az ember v. állat nem alszik, amikor értelme, érzékszervei a szokott módon működnek, amikor az ember öntudatánál van; nem alva. Ébren fekszik az ágyban; ébren van; ébren talál vkit; ébren tart vkit vmivel; ébren töltötte az éjszakát. Nem tudja, ébren van-e vagy álmodik: rendkívül nagy mértékben csodálkozik. Verje meg őt az Isten, amikor ébren van és amikor alszik! (Mikszáth Kálmán) Ébren fekszem én itt és kérdezem: lehet | nehezebben élni életet? (Radnóti Miklós) || a. Ébren alszik: minden kis neszre felébredve a. Szóláshasonlat(ok): ébren alszik, mint a ® nyúl. || b. (irodalmi nyelvben) Ébren álmodik: ábrándozik, képzelődik. Engem édes álmok környékeznek, De nem alszom, ébren álmodom. Minden álmom egy fényes királyság. (Petőfi Sándor)
2. (átvitt értelemben) Nem lankadó, nem csökkenő állapotban. A figyelmet, az érdeklődést ébren tartja. Még ez az „egy” nemesebb érzés ébren maradt [Ocskay] szívében. (Jókai Mór)
