ejnye
ejnye [e-e v. ě-e] indulatszó, (tájszó) éjnye
1. <Jóindulatú, enyhe korholás, helytelenítés, rosszallás kifejezésére.> Ejnye, miért nem jöttél korábban? Ejnye, hát nem tudtál megvárni? [Toldi] Végig önté a bort a szoba földjére: | Rázta fejét Bence s így tett rá, hogy: „éjnye!” (Arany János) Ejnye gazduram, a kőbe! | Mi dolog az, hogy kigyelmed Bajuszát levágja tőbe? (Arany János) Vilma! Ejnye Vilma, – intette a nagynénje. (Mikszáth Kálmán) || a. <Ismételve, nyomatékosabb, de szelíd helytelenítés, rosszallás kifejezésére:> ej, ej! Ejnye, ejnye, nem megmondtam, hogy pontos légy! Ejnye, ejnye, nem tudsz vigyázni? Ejnye, ejnye, ez a Czirmai – mormogta nagybátyám fejcsóválva. (Krúdy Gyula) || b. <Fokozó értelmű rosszalló kifejezésben, ismétlés nélkül is, ismételve is.> Kocsmárosné! ejnye, ejnye, De kicsiny a kend üvege! (népköltés) No markolja meg kend azt a kis vasat, ne féljen tőle, mit reszket, fogja kézbe! ejnye, de gyáva szent! hiszen az már hideg. (Móricz Zsigmond)
2. <Bosszúság kifejezésére, rendsz. a bosszúság kisebb fokára utalva v. a kifakadást tompító, szelídítő szóként.> Ejnye, már megint otthon felejtettem a töltőtollamat. Ejnye, hol járhat az a fiú? Ejnye, mi az istennyila! | Üres már a láda fia? (Petőfi Sándor) Ejnye, mi a fene lelt engem, hogy szembe dicsérek? (Petőfi Sándor) Klára elment, de többé vissza nem került. Ejnye, ez mégis furcsa. Feri bosszankodni kezdett. (Mikszáth Kálmán)
3. <Csodálkozás, meglepetés kifejezésére, főleg töprengő kérdés bevezető szavaként.> Ejnye, mi baja ennek a gyereknek? Egy ember … A mezőre ballag szépen, Ott megállt és körülnézett; Ejnye vajon mit szemlélhet? (Petőfi Sándor) Ejnye, hát hol járhat most ez a félsz benne? | Máskor a sárkánnyal is birokra menne. (Arany János) || a. <Csodálkozással, meglepetéssel együttjáró elismerés, megelégedettség kifejezésére, főleg fokozó értelmű mondatban:> ej! (2a). Ejnye, de szép vagy ma! Ejnye, de gyönyörű ez a vidék! Ejnye, hugom, beh piros az orcád, Hadd szakasszak róla egy pár rózsát. (Vörösmarty Mihály) Soha sem szokott bort inni. Ejnye teringettét, hisz ez ritka gyerek; se nem eszik, se nem iszik, se nem dohányozik. (Jókai Mór) Ejnye, ezt [a helyet] az Isten is szalonnasütésre teremtette. (Mikszáth Kálmán) Ő azt gondolta, hogy ebbe a könyvbe százszor szebbet fog tudni írni … Azt hitte, hogy ebbe a könyvbe olyan betűket ír, hogy aki meglátja, felkiált: ejnye! (Móricz Zsigmond) || b. <Öröm kifejezésében, fokozás egyik eszközeként.> Ejnye, de jó, hogy találkozunk. (Mikszáth Kálmán) || c. <Kellemetlen meglepetés kifejezésében:> Ejnye, már csak ennyi pénzem van?
4. <Sajnálkozás kifejezésére.> Ejnye, de kár! Ejnye, de szomorú vagy! Ejnye, hogy ezt nem tudtam! „Erő benne volna módnélküli: De mi haszna? lebzsel és a bajt [= bajvívást] kerűli.” | Felelt a jó király: „ejnye bizony nagy kár, Mégis roszul tetted, hogy róla hallgattál … ” (Arany János)
