elfog
elfog tárgyas ige
1. <Keresett v. kergetett, üldözött embert, állatot> kézre kerít, megfog. A szökevényt elfogták. El kell fogni Toldit! halál a fejére. (Arany János) Az igazi gyilkost … elfogták, egy nyomorult pincér személyében. (Babits Mihály) Elfognak és felkötnek, | áldott földdel elfödnek. (József Attila) || a. <Katonát v. sereget, csapattestet> hadművelet közben foglyul ejt. Előőrsön volt, amikor elfogták. Bekerítettek és elfogtak három hadosztályt. S ím a futóknak közte meglátom a vezért, … S egy sürű erdő szélén – vitézül elfogom. (Garay János) || b. (átvitt értelemben, bizalmas) Vkit elfog: vkivel, akivel vmi dolga, célja van, sikerül összeakadnia v. az utcán véletlenül találkoznia. Barátját a Körúton fogta el. Ezzel fogott el a Kerepesi úton: … Töltse nálunk a karácsony estét. (Mikszáth Kálmán)
2. (játék, sport) <Labdát> röptében feltartóztat és megfog, továbbad v. visszaüt. A kapus elfogta az ellenfél fejesét. Kitűnően teniszezett, mindig elfogta az ellenfél leütéseit. || a. (játék) <Kártyajátékban> ellenfelét kényszerhelyzetbe hozva, annak vmely fontos, rendsz. magas(abb) értékű lapját leüti (I. 4a). Elfogja a bubit, a dámát, a pagátot. Elfogta az ultimót.
3. (átvitt értelemben) <Vmely nem neki szánt küldeményt ennek kézbesítése előtt> megszerez, megkaparint. Elfogta az áruló levelet. || a. (átvitt értelemben) <Másnak szóló jeladást, rendsz. csalárdul v. ügyeskedéssel> birtokába kerít. Sikerült elfognia egy amatőr rádióüzenetét. || b. (átvitt értelemben) Vkinek a pillantását elfogja: a) észreveszi vkinek a pillantását, mely nem neki, hanem másnak szól, rendsz. jeladásként. Elfogta feleségének egy kacér pillantását. b) vkinek a tekintetét keresve sikerül magát észrevétetni, a figyelmet magára terelni. Sikerült a fiatal lány pillantását elfognia.
4. (átvitt értelemben) <Eső, vihar> utolér vkit. Elfogott a vihar. Útközben elfogta őket a zápor.
5. <A kilátást, látást v. továbbjutást akadályozó személy, dolog> úgy áll v. helyezkedik el, hogy nem lehet tőle látni vmit. Elfogja előle a kilátást. Az összetorlódott kocsik elfogják az utat. Úgy állt az ablak elé, hogy elfogta a világosságot. Fekete felhők fogták el a láthatárt. (Jókai Mór) Olyan óriás ember, hogy egészen elfogta a napot. (Móricz Zsigmond)
6. (népies, régies) <Pénzösszeget> visszatart, vkitől, vmitől megvon, v. vkinek a járandóságából levon. Volt százötven forintom egy rakáson. A szájamtól fogtam el. (Jókai Mór) Ha pénze van, miért fogja el a szegény cseléd bérét? (Csiky Gergely)
7. (átvitt értelemben) Vkit elfog vmi: vki hirtelen érezni kezd vmit, vmely kínos testi tünetet v. érzelmet, indulatot, s ez egyszerre eltölti, hatalmába keríti. Émelygés fogja el; félelem fogja el; elfogja a honvágy, az irigység, a méreg, az undor. Nagy izgalom fogott el, amikor gyertyával először világítottunk be a pincébe. (Kuncz Aladár) Tűrhetetlen | vágy fogott el, hogy szaladjak, | kóboroljak. (Kosztolányi Dezső) Tehetetlenségemben kínos nyugtalanság, szinte szorongás fogott el. (Nagy Lajos)
elfogás; elfogdos; elfogható; elfogó; elfogott.
