elkábul
elkábul tárgyatlan ige
1. Vmitől kábulttá lesz, nagyfokú, gyak. eszméletlenségig menő szédülés-, ill. ájulásszerű állapotba jut. Elkábult a sok alkoholtól. Úgy fejbe ütötték, hogy elkábult. Egészen elkábult a sok beszédtől. Elkábula Miklós e mennykő csapástól. (Arany János) Hát e két lángfolyam, mely zúgva fut Mellettem el … Mi az, mi az? elkábulok belé. (Madách Imre)
2. (átvitt értelemben) Elkábul vki vmitől: vminek kedvező kilátásaitól, általa felkeltett jóleső érzéstől, józan ítélőképességét elveszti; megszédül (2). Elkábult a kecsegtető jövőtől. Elkábult a sok dicsérettől.
elkábulás; elkábuló; elkábult.
