ellenséges
ellenséges [e-e-ë] melléknév -en, -ebb [e, e]
1. Ellenség birtokában levő, az ellenség által megszállott. Ellenséges terület, vár. Ellenséges földön visz az út ezentúl. (Arany János) Az idegen, ellenséges világban magunkra maradtunk. (Kuncz Aladár) || a. Az ellenség által indított, tőle származó. Ellenséges hírverés, támadás. Kár érte, egy ellenséges golyót Megérdemelt. (Madách Imre)
2. Ellenségként támadó, viselkedő. Ellenséges csapatok törtek be az országba. Volt egy lovag, kinek nem volt hazája, Mert rajt ütének ellenséges népek. (Petőfi Sándor) Az ellenséges seregek már az ország határain vannak. (Jókai Mór) Dermesztő érzés volt arra felébredni, hogy hideg padlón … fekszünk, … ellenséges katonák őrizete alatt. (Kuncz Aladár)
3. Felfogásban, szemléletben, alapvető kérdésekben ellenkező, szemben álló. Ellenséges elemek. A társadalom két ellenséges táborra szakad.
4. Vmely tényt rosszindulattal elferdítő, visszásan, ártó szándékkal bemutató. Ellenséges agitáció, hírverés.
5. Rosszindulattal teli, támadó, visszautasító. Ellenséges tevékenység, viselkedés; ellenséges magatartást tanúsít vkivel szemben; ellenségesen kezeli az ügyet; vkivel, vmivel ellenséges lábon áll. A kutyákkal ellenséges lábon áll. (Mikszáth Kálmán) Hirtelen ellenséges méltatlankodás lobbant fel bennem. (Kaffka Margit) Lassan bandukol | a vénség, s ellenségesen | néz körűl. (Szabó Lőrinc) || a. Visszautasítást, rosszindulatot kifejező. Ellenséges tekintet; ellenséges szemmel néz rá.
