ellentmondás
ellentmondás főnév -t, -ok, -a
1. Az ellentmond igével kifejezett cselekvés, megnyilatkozás; az a tény, hogy vki ellentmond vkinek. Ellentmondást nem tűrő hangon; ellentmondásra talál. Ön is nő, ki az ellentmondásban gyönyörét leli. (Vas Gereben) Dobó nem ismer ellentmondást. (Gárdonyi Géza) Az én barátommal … nem lehet alkudni. Semmi ellentmondást nem tűr. (Kosztolányi Dezső)
2. Két állítás v. két vélemény között mutatkozó olyan ellentét, amely kizárja az egyik állítás érvényét, ill. az egyik vélemény helyességét. (Éles) ellentmondás van a két állítás között. Ellentmondásba keveredik. A tanúvallomásuk eleinte pontosan összeillett … Aztán ellentmondás kezdett mutatkozni közöttük. (Hunyady Sándor)
3. (filozófia) (Logikai) ellentmondás: vmely következtetés ítéletei v. vmely ítélet fogalmai között levő olyan viszony, amely akkor keletkezik, ha az egyik ítélet, ill. fogalom tagadja azt, amit a másik állít.
4. (filozófia, politika) (Objektív) ellentmondás: <a természeti és a társadalmi valóságban> egy összefüggő egészen belül olyan viszony, amely az egymással szemben álló jelenségeknek egymást kizáró és egyben egymást kiegészítő jellegénél fogva a fejlődés alapvető mozgatója. A kapitalizmus ellentmondásai a végsőkig kiéleződtek.
Szóösszetétel(ek): önellentmondás.
ellentmondási.
