elnyel
elnyel tárgyas ige
1. Hirtelen szájába vesz, bekap és lenyel vmit. Az óriáskígyó elnyeli a nyulat. Akkorát ásít, hogy majd elnyeli az embert. Ásítok olyan nagyokat, Hogy majd elnyelem magamat. (Petőfi Sándor) Egy nagy sárkánykígyó áll itt a kapuban; Elnyelne hat ökröt, akkora szája van. (Petőfi Sándor) || a. (átvitt értelemben) Majd elnyel a szemével vkit, vmit: nagyon vágyakozva, sóvárogva v. csodálkozva, kíváncsian nézi. Kivül fegyveres nép és tömérdek ember, Az üres sátrakat majd elnyelte szemmel. (Arany János) Két látó szememmel majd hogy el nem nyeltem. Egy fiatal nő volt! (Mikszáth Kálmán)
2. (átvitt értelemben, ritka) <Vmely, mások által előidézett, őt érintő kellemetlenséget, különösen sértést> kénytelenségből szó nélkül hagy; lenyel. Talán már jómagam is vidorabb leszek ezután, s megtanulom elnyelni, ami az életben keserű van. (Arany János)
3. (átvitt értelemben) <Föld, víz, sűrű erdő, vetés> magába fogad és eltakar vkit, vmit. Csakhamar elnyelte őket a sűrű vadon. Elnyelte a sír szája: meghalt. Hogy nyelné el a ® föld. Szóláshasonlat(ok): (úgy eltűnt), mintha csak a ® föld nyelte volna el. Beteg-e, halálos, hogy kezét sem birja? | Vagy talán már épen el is nyelte sirja? (Arany János) Mindegy, mi nyel el, ár, avagy salak. (Ady Endre) [A rozs] örvénylő sárga táblái csakhamar elnyelték egész alakját. (Hunyady Sándor) || a. (átvitt értelemben) <Helyiség, üreg embert, tárgyat> befogad. Sok embert elnyel a terem. Egy kicsit megritkul a népcsődület, sokat elnyelnek az éttermek. (Jókai Mór) || b. (átvitt értelemben) <Sötétség, homály, köd> a szem elől eltakar vmit. A lámpa fényét elnyelte a vak sötétség. Csakhamar elnyelte alakját a sűrű köd. A barna tornyokat Elnyelte félig a távol köde. (Petőfi Sándor) Néha a sötétség egészen elnyelte őket, csak a hangjuk, csak a szavuk élt. (Kuncz Aladár)
4. (átvitt értelemben) <Erős hang, zörej más hangot> túlharsog, elnyom. Utolsó szavait a tapsvihar elnyelte. Ha ajkam örömteli vég szava zendül, Hadd nyelje el azt az acéli zörej. (Petőfi Sándor) || a. (átvitt értelemben) <Vmely hangfogó anyag hangot, keletkező zajt> felfog, ill. keletkezését részben vagy egészen megakadályozza. A nehéz függönyök elnyelték a suttogó hangokat. A szőnyeg elnyelte lépteik zaját. A Melegvízen túl lekanyarodtak a rétre. Ott már a lovak dobogását elnyelte a puha föld. (Gárdonyi Géza)
5. (átvitt értelemben) <Vállalkozás, tevékenység pénzt v. vmely szükséges anyagot> hamar elfogyaszt, felemészt. Az új vállalkozás sok pénzt nyelt el. Az eladott államvasutak árát már a múlt években elnyelte a fegyverkezés. (Jókai Mór)
6. (fizika, vegyi ipar) <Anyag folyadékot, gázt> magába szív. A víz gázokat nyel el. || a. (fizika) <Anyag, felület fénysugarat> nem bocsát át és nem ver vissza. Bizonyos anyagok a fénysugarak egy részét átbocsátják, más részüket elnyelik.
elnyeldes; elnyelés; elnyelő; elnyelt.
