emelkedő
emelkedő [e-e-ë] melléknév és főnév
I. melléknév -en [e] v. -n, -bb
1. Általában olyan, aki, ami emelkedik. A magasba emelkedő madár; a szólásra emelkedő férfi; az emelkedő hegyoldal, talajvíz, vízállás; emelkedő árak, árfolyam, bérek; emelkedő hangulat, jólét; emelkedő teljesítmény. Csekély a domb, alig emelkedő. (Arany János) Enyhén emelkedő homokbucka a temető, sűrű akácfák közt bozót nőtte be. (Nagy Lajos)
2. (irodalomtudomány) Olyan <versláb, ritmus>, amely, ill. amelynek egy-egy üteme rövid v. hangsúlytalan szótaggal v. szótagokkal kezdődik, s azután következik benne a hosszú v. hangsúlyos szótag. Emelkedő lejtésű, ritmusú. A jambus és az anapesztus emelkedő versláb. || a. (nyelvtudomány) Emelkedő kettőshangzó: olyan k., melyben a nyomatéktalan elem megelőzi a nyomatékos elemet (pl. ie, üö). || b. (zene, nyelvtudomány) Olyan <dallam, hanglejtés>, amely egészében v. legnagyobb, legjellemzőbb részében mélyebb hangon kezdődik és magasabb hangon folytatódik.
3. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Gazdasági és szellemi életében, műveltségében, vmint politikai hatalmában kibontakozó, fejlődő <ország, város>. Az emelkedő Róma kezdte magát úrrá tenni abban a részében a világnak. (Jókai Mór)
4. (átvitt értelemben, ritka) Emelkedő ág: <családfán> felmenő ág.
II. főnév -t, -je [e] Olyan út v. annak egy szakasza, amely a rajta való haladás irányában lassan mind magasabbra ér. Az emelkedőn mentek fölfelé. Egy … csapás emelkedőjén egy … ember bundájából ki-kinyújtogatta nyakát. (Tolnai Lajos)
III. Állandósult ragos alak: emelkedőben: az emelkedik igével kifejezett állapotban, folyamatban. Az áradás, a folyó emelkedőben van. Hatalma éppen emelkedőben volt. A láza emelkedőben van.
