ép [1]
ép [1] melléknév -en, -ebb [e, e]
1. Eredeti valóságában, természetes állapotában lévő, sértetlen, csorbát nem szenvedett <tárgy, dolog>. Ép áru, gyümölcs; ép állapotban. Épen kerültek haza. A szállítmány épen érkezett meg. Egy pár ép almát fedezett még fel valahol az éléskamrában. (Mikszáth Kálmán)
2. Olyan <ember, állat, ill. ennek vmely szerve, testrésze>, aki, amely egészséges, sértetlen, nem hiányos v. sérült, életműködése zavartalan. Ép elméjű; ép test; (átvitt értelemben is) ép bőrrel: bántódás, baj nélkül, egészségesen; (szójárás) ép testben ép lélek. Ép kézzel, lábbal szabadult meg a veszedelemből. Ép gyermeket hozott világra. Ép elmével határozott. Ép bőrrel úszta meg a dolgot. Ép bőrrel menekült meg a bajból. Fogai épek. Most már mind a ketten épek vagyunk, mint a makk. (Petőfi Sándor) Körültekint Ágnes asszony, | Meggyőződni ép eszérül. (Arany János) [A boncoló] formalinoldatban évtizedekig épen tud tartani egy szívet, egy agyvelőlebenyt. (Kosztolányi Dezső) || a. (átvitt értelemben, választékos) Erkölcsileg meg nem fertőzött, romlatlan, tisztességes. Ép erkölcsű, érzésű. Ki a müvészet e Szent templomába lép, Az, illő, hogy legyen Fejben, kebelben ép. (Petőfi Sándor) Szűz szerelmed ép egésze – Esküdjél – ha enyim lész-e? (Arany János) Egy máglya kell, hogy rajta vesszen el Minden, mi szép volt, ép volt és igaz. (Juhász Gyula)
3. (ritka) A maga nemében tökéletes, valódi, hibátlan. Fajtájának ép példánya.
4. Érthető, értelmes, világos, kerek (4) <gondolkodás, beszéd>. Nincs benne egyetlen ép gondolat; egy ép mondatot sem tud megszerkeszteni. Ha fönséged méltóztatik ép feleletet adni, úgy végzem anyja parancsát. (Arany János–Shakespeare-fordítás)
