eped
eped [e-e] tárgyatlan ige -t, -jen [ë]
1. (irodalmi nyelvben) <Szomjúságában, tikkadtságában, esetleg éhségében> vágyának teljesítéséért sóvárog. Eped vmiért v. vmi után; hűsítő ital, árnyék, étel után eped. Egy csepp hűs vízért epedt. Forrás után a szarvas nő eped, Nő társ után a szarvas gím. (Vörösmarty Mihály) Érdekes mesét tudott mondani a pusztában eltévedt utazókról, kik epedve sóvárogtak egy csepp vízért. (Jókai Mór) || a. (népies) Ilyen vágyának kielégítetlensége miatt gyötrődik. Eped vmitől; éhségtől, szomjúságtól eped.
2. (választékos) Gyötrődve, nagyon vágyik vki, vmi után, nagyon óhajt látni vkit, együtt lenni vkivel. Eped vki, vmi után; eped vmiért; epedve vár vkit, vmit. Már rég epedünk zene s dalnok után. (Arany János–Goethe-fordítás) Ott, hol … eped fényért cellák milliója, Magyar sivatag magyar tanitója Rabok között rabként senyvedt. (Ady Endre) || a. (választékos) Erős szerelmet, heves, állandó szerelmi vágyat érez vki iránt, emésztődve nagyon vágyódik utána. Eped vkiért v. vki után. A leány elutazott, ő meg itt eped utána. Ne hagyd, hogy szeretőd halálra epedjen. (Petőfi Sándor) Fog-e víni értem … Az, kiért a lyányok hiába epednek? (Arany János)
3. (költői) Vmely nemes célért való vágyakozásában, v. vmin érzett szomorúsága miatt emésztődik. Szíved haszontalan eped A földi vak lármában. (Berzsenyi Dániel) Hantra dül a pásztor … És nem tudja kinek hőspora [= hősi hamva] nyugszik alatt; Titkon mégis eped, szomorú dalt zengedez ajka. (Kisfaludy Károly)
Igekötős igék: eleped.
epedés; epedő.
