fakír
fakír főnév -t, -ok, -ja
1. <Indiában> csodák tételére képesnek hitt, s szent embernek tekintett, önsanyargató hindu aszkéta, koldus és bűvész. [Öreg fa a Hyde parkban.] Aggastyán bölcs, csak áll majd ezer éve, | mint egy fakir, lélekzetet se véve. (Kosztolányi Dezső) Azon időben találta fel valami vándor fakír a halhatatlan sakkjátékot. (Karinthy Frigyes) || a. (vallásügy) Muzulmán koldus v. szerzetes.
2. (bizalmas, tréfás) Érzéketlen, túlzottan igénytelen, magától mindent megvonó személy. Nagy fakír volt világéletében.
3. jelzői használat(ban) (bizalmas, tréfás) Életmódjában, magatartásában fakírnak (2) mutatkozó <személy>, ill. ilyen személyre jellemző <dolog>. Fakír ember; fakír elvek, tempó.
fakírság.
