falcol
falcol tárgyas ige -t, -jon
1. (műszaki nyelv) <Anyagot, kül. fát, fémet> vájattal, horonnyal egymásba illeszt v. ráhajtással egymásra forraszt. Falcolja a borítást, a deszkát, a dongát, a lemezt. || a. (ipar) Vmit falcol: összeerősítéshez szögnek való lyukat vág vmibe. A keréksínt falcolja.
2. (bőripar) <Cserzett bőrt> húsos oldalán vakarókéssel egyenget, simít, puhít. Tehénbőrt falcol.
3. (nyomdászat) <Ívet, papírlapot> kézzel, szerszámmal összehajtogat, hogy a lapok füzetszerűen, lapszám szerint következzenek egymás után. || a. (nyomdászat) <Lapokat, képmellékleteket> ragasztó széllel, csíkkal ellát, ill. a kötésbe erősít. || b. (nyomdászat) <A könyv táblájának a gerince felé eső szélét> hajlító éllel, kis vájattal látja el.
Igekötős igék: befalcol; körülfalcol; megfalcol; összefalcol; végigfalcol.
falcolás; falcoló; falcolt.
