félelem
félelem [e-ë] főnév ..lmet, ..lme [e, e]
1. Nyugtalanító, szorongó érzés, amelyet vmely valóságos v. képzelt veszély kelt az emberben. Alaptalan, bárgyú, beteges, érthetetlen, gyötrő, halálos, kínzó, ostoba, ösztönös, páni, pokoli félelem; félelem vkitől, vmitől v. vkitől, vmitől való félelem; félelem és gáncs nélküli ® lovag; félelem fogja el; félelem ül ki a szemébe; félelemben él; azt se tudja, hova legyen félelmében; félelemből tesz vmit; félelmet kelt, okoz; félelmet nem ® ismer; rettenetes félelmet áll ki; félelemtől elsápad, megdermed, reszket, vacog a foga; félelemmel gondol a jövőre; félelemmel tekint vkire. Te félelembe ejtesz, jó atyám. (Vörösmarty Mihály) Mitől félt voltaképp? Maga sem tudta … Félelmét sohasem foglalta szavakba önmaga előtt. (Babits Mihály) Mintha valami szörnyű félelem | űzött volna, hogy mindez nem igaz | és eltűnik, úgy ittam-ettem az | új világot. (Szabó Lőrinc)
2. (ritka) Vkiért v. vmiért való aggódás. Félelem vkiért, vmiért; gyermekéért való félelmében.
3. (régies) Aggodalommal, rettegéssel vegyes tisztelet, amelyet vki vmely hatalmasabb v. felsőbb lény iránt érez. Gyermeki félelem; az Úr félelme. Hallgassátok isteni félelemmel …
4. (irodalmi nyelvben) Vki v. vmi félelmének az oka; fenyegető veszedelem. A levegő félelemmel ® terhes. Sándort eltemették; porrá vált … Fejdelmi Caesar, … ki a világ félelme volt, …! (Arany János–Shakespeare-fordítás) [E nép] a tengeren félelme volt Velencének, Génuának. (Jókai Mór)
Szóösszetétel(ek): 1. félelemgerjesztő; félelemkeltő; félelemteljes; 2. halálfélelem.
