feleszmél
feleszmél [l-e] tárgyatlan ige föleszmél
1. (irodalmi nyelvben) <Önkívületi állapotából> eszméletre tér. Hosszú kábulatából csak estefelé eszmélt fel. A tanító úr két gyerekkel vitetett … haza, mikor feleszméltem. (Móricz Zsigmond)
2. (átvitt értelemben, választékos) Hirtelen felfogja vminek az értelmét, a jelentőségét; rájön vmire. Későn eszmélt fel. Végre feleszmélt. No, csakhogy feleszméltél! A magyar föleszmélt, Szégyennel homlokán, Szivében mély keservek. (Vörösmarty Mihály) Az első ijedelemből magához térve … föleszmélt a fejedelemnő. (Jókai Mór)
feleszmélés; feleszmélő; feleszmélt; feleszméltet.
