feltételez
feltételez [ë-e-ë v. e-e-ë] tárgyas ige -tem, -ett, -zen [e, ë, ë] föltételez
1. Lehetséges v. ideiglenes feltevésként állít, mond vmit; feltevésként igaznak, valónak, megtörténtnek elképzel; feltesz. Hogy a vizsgálat tárgyát a maga tisztaságában ragadhassuk meg, feltételezzük, hogy … Ezek után minden épeszű ember feltételezi, hogy … Erzsi nem félt a fertőzéstől, s alig tételezte föl önmagáról, hogy ő is beteg lehet. (Babits Mihály) Föltételezem, hogy el voltam ragadtatva. (Móricz Zsigmond) || a. (tudományos) Feltételez vmit: külön, objektív létezést tulajdonít vmely elvont fogalomnak. A metafizika feltételezi az abszolút fogalmakat.
2. Vkiről feltételez vmit: feltesz vkiről vmit (III. 4). Feltételezte rólam, hogy … Ilyesmit föl sem tételeznék rólad. Ezt nem tételeztem volna fel rólad. Romantikus ember volt s mindent feltételeztek róla, inkább mint bárki másról. (Babits Mihály) Édesanyám szemrehányóan nézett rá, hogy ilyet mer feltételezni az ő imádott testvéréről. (Móricz Zsigmond)
3. Vmi feltételez vmit: vminek léte, érvénye, működése, hatóereje szükségszerűen függ egy másik dolog meglététől, működésétől, nélküle nincs; feltételül (3–5) megkíván. A jó és rossz kölcsönösen feltételezik egymást. A dialektika összefüggő, egységes egésznek tekinti a természetet, melyben az egyes tárgyak, jelenségek szervesen kapcsolódnak egymáshoz, függnek egymástól és feltételezik egymást. Az én szabadságom nem föltételezi, hogy más nekem rabszolgám legyen. (Vas Gereben) Ez pusztán leleményesség dolga, egyedül találékony észt feltételez végrehajtójától. (Jókai Mór)
feltételezés; feltételezett; feltételezhető; feltételező.
