gondolkodó
gondolkodó melléknév és főnév
I. melléknév -bb, (ritka, irodalmi nyelvben) -lag (kissé választékos)
1. Olyan, aki, ami tud v. szokott gondolkodni. A gondolkodó értelem. Az állattal szemben az embert az jellemzi, hogy gondolkodó lény. Elhagynak, akiket szerettünk, … | csak mi maradunk itten, a tenger időben, … | gondolkodó velőnkkel. (Kosztolányi Dezső) || a. (ritka, irodalmi nyelvben) Olyan, aki éppen gondolkodik; gondolkozó (1). Gondolkodólag: (el)gondolkodva. De ím, ki űl befátyolozva ott, Gondolkodólag s olyan egyedűl? (Vörösmarty Mihály)
2. Olyan <személy>, aki vmilyen módon gondolkodik. Felületesen gondolkodó gyermek; tudományosan gondolkodó ember.
3. Olyan <személy>, aki sokat gondolkodik, és a világ jelenségeiről értelmes és rendsz. egyéni véleményt tud alkotni. Gondolkodó fő; gondolkodó koponya. Világéletében gondolkodó ember volt.
II. főnév -t, -ja
1. Bölcselő, filozófus. Híres gondolkodó; polgári gondolkodó; szocialista gondolkodó; a század nagy gondolkodói.
2. Gondolkodóba ejt (esik): töprengésre, megfontolásra késztet (kényszerül). Péter gazda elhallgatott és gondolkodóba esett. (Petőfi Sándor) Ez a szó gondolkodóba ejté nagy uramat. (Jókai Mór)
Szóösszetétel(ek): szabadgondolkodó.
