gong
gong főnév -ot, -ja
1. Jeladásra haszn. fémből, főleg bronzból készült, szabadon függő homorú korong, amely ütésre a haranghoz hasonlóan megkondul. Megkoldul a gong. Az ajtó mellé akasztották a gongot. Szól a gong. A vacsorára | – Legfőbb szertartás itt, – gyerünk! (Tóth Árpád)
2. (zene) Ehhez hasonló alakú, ázsiai eredetű ütőhangszer; kisebb tamtam.
3. Gongütés. Gong jelezte az előadás kezdetét.
