halánték
halánték főnév -ot, -a (rendsz. csak egyes számban)
Az emberi homlokcsont két oldalán levő vékony, kissé homorú csont, ill. ennek külső tájéka. (Általában mindkettő, olykor csak az egyik) Lüktet a halántéka: l. az ott levő ér; halántékához kap; halántékán kiduzzadnak az erek; halántékon talál, üt vkit. Gyorsan előre csapott most a magyar, érte födetlen Társa halántékát. (Vörösmarty Mihály) Az erősen fűszerezett ételtől az orra, halántéka … verejtékes lett. (Krúdy Gyula) || a. Az itt növő hajzat. Deres, ezüstös, őszülő halánték; deresedik, őszül a halántéka. E pályán lep meg éltünk alkonyatja, Halántékunk télszínbe öltözik. (Kisfaludy Károly)
Szóösszetétel(ek): halántékcsont; halántékfonat; halántékfürt; halántékizom; halántéktincs.
halántéki; halántékú.
