haldokló
haldokló melléknév és főnév
I. melléknév
1. Olyan <személy, ritk. állat>, aki, amely haldoklik. Haldokló aggastyán; haldokló oroszlán ¬. A haldokló családapát körülállták gyermekei. Egy szeles, hideg estére gondolok, amikor elbúcsúztam a haldokló nagyanyámtól. (Kaffka Margit) || a. (átvitt értelemben) Oh lassan szállj és hosszan énekelj, Haldokló hattyúm, szép emlékezet. (Petőfi Sándor)
2. (átvitt értelemben, költői) Olyan <dolog, jelenség>, amely az elmúlás, a hervadás, a pusztulás felé közeledik, amely élet- v. hatóerejéből, elevenségéből fokozatosan veszítve lassan megszűnik, elhal, meghal. Haldokló lélek, szív; haldokló tűz. A napnak hanyatlik tündöklő hintaja, … Haldokló súgári halavánnyá lésznek. (Csokonai Vitéz Mihály) A gyenge virág haldokló fára fonódik. (Vörösmarty Mihály) Ősszel szép csak a természet én nekem, A haldokló természetet szeretem. (Petőfi Sándor)
II. főnév -t, -ja Haldokló személy. A haldokló halálküzdelme, hörgése. A haldokló ágyánál összegyűlt a család. Lett aztán ijedség, élők jajgatása, Haldoklók nyögése, fogcsikorgatása. (Arany János) Ah, Lucifer, mi rettentő beszéd ez! | A haldokló hagymázos őrülése. (Madách Imre) Nem való bokrétás kalappal menni a házba, ahol haldoklót virrasztanak. (Móra Ferenc)
