hanglejtés
hanglejtés főnév
1. (nyelvtudomány) Az emberi hang magasságának változása, le-fel hullámzása beszéd közben a mondaton belül; a beszéd zenei dallama. Emelkedő, ereszkedő hanglejtés; idegenszerű hanglejtés. Az „Ő is elmegy?” kérdés hanglejtése más, mint az „Ő is elmegy” kijelentésé. [A csecsemő] még nem tud beszélni, … csak a hanglejtésből ért. (Jókai Mór) || a. (ritka, nyelvtudomány) <Némely nyelvben> a hang magasságának a mondattól független olyan változása a szón, ill. a szótagon belül, amelynek rendsz. jelentéseket megkülönböztető szerepe van.
2. (régies) Hanghordozás, beszédmodor. Milyen gőgös hanglejtése volt annak a … parasztnak, mikor egy hercegnek … azt merte mondani: „impertinens ember”. (Mikszáth Kálmán) [A kis tanítónő] mindig oly meghatott, tiszta hanglejtéssel beszélt. (Krúdy Gyula)
hanglejtési; hanglejtésű.
