hangulat
hangulat főnév -ot, -a v. -ja
1. Olyan érzelmi állapot, amely belső érzetekből, ill. különféle érzelmek összeszövődéséből áll, és viszonylag tartósan színezi tudatunk és viselkedésünk egész tartalmát. Bizakodó, jó, rossz, ingerült, lelkes, rózsás, vidám hangulatban van; vki ® puskaporos hangulatban van; ahogy hangulata ® tartja. Máskor megszállta a rossz hangulat, akkor panaszkodott és elégedetlen volt mindennel a világon. (Nagy Lajos) || a. Vmihez való kedv, vmire való hangoltság; diszpozíció. Nem vagyok hangulatban. Nincs hangulatom az íráshoz. || b. Jókedv, jó hangulat. Kezd hangulatba jönni.
2. Vmely csoportnak, együttesnek, társaságnak, kisebb közösségnek bizonyos helyzetben közös benyomások, hatások, érzések nyomán kialakult egységes kedélyállapota. Az ebéd derülten végződött – s az öreg az általános jó hangulatot fölhasználta aképpen, hogy vejével ebéd után … elkészíté a rendelkező okmányt. (Vas Gereben) || a. Vmely csoportban, együttesben, társaságban, kisebb közösségben létrejött általános jókedv, jó hangulat. A hangulat emelkedik; ® felszabadult a hangulat; elrontja a hangulatot. A társaságban nincs hangulat.
3. Nagyobb közösség, tömeg egységes érzelmi állapota; közhangulat, közvélemény. Forradalmi, háborúellenes hangulat; hangulatot teremt, csinál vki, vmi mellett, ill. vki, vmi ellen: rokonszenvet, ill. ellenszenvet kelt vki, vmi mellett, ill. ellen. Igyekezzünk beletalálni magunkat a huszonhárom század előtti [színházi] néző hangulatába. (Ambrus Zoltán)
4. Szónak, kifejezésnek az a tulajdonsága, hogy a beszélő, az író érzelmét tükrözi, a hallgatóban, olvasóban érzelmi hatást kelt.
Szóösszetétel(ek): 1. hangulatcsinálás; hangulatcsináló; hangulatrontás; hangulatváltozás; 2. kedélyhangulat; közhangulat; pánikhangulat; szóhangulat.
hangulati; hangulatú.
