hant
hant főnév -ot, -ja
1. Összeállt földdarab, nagyobb rög. Nedves, porhanyós, száraz hantok. || a. Szántáskor feltört nagyobb rög, földdarab. Az eke szétveri a hantokat. || b. A sírgödörbe visszahányt nagyobb rög. Hallám, amint a hant Az ásók éliről Tompán reád zuhant. (Petőfi Sándor) Ereszkedik a ravatala gödörbe. | Dörögnek a hantok: örökre, örökre. (Vajda János) || c. Felnyesett gyepes földdarab; gyeptégla. Hanttal rakja ki az árokpartot. Nincs egy Antigoné, | Ki [Petőfi] sirját fölkeresve, Hantot föléje nyesve, Virággal hintené! (Arany János)
2. (ritka, költői) Fű (2), gyep (3). Ujon ásott sír az, nem nőtte be hant. (Arany János)
3. (költői) Sírhant. Légy híve rendületlenűl Hazádnak, oh magyar; Ez éltetőd, s ha elbukál, Hantjával ez takar. (Vörösmarty Mihály) János eltántorgott kedvese hantjától. (Petőfi Sándor)
4. (költői) Kis, rendsz. füves földkupac, földhányás. Hantra dül a pásztor s fütyörészve legelteti nyáját. (Kisfaludy Károly) [A juhász] Gyepes hanton furulyált, Legelészett nyája. (Petőfi Sándor)
Szóösszetétel(ek): sírhant.
hantos.
