háthiszen
háthiszen határozószó és kötőszó, (népies) hát iszen, hászen [ë], hász, hátsz, (írva: hát hiszen, há’szen is)
(Főleg párbeszédben haszn. gyak. távolabbi szövegkörnyezetre támaszkodva, rendsz. magától értetődő feleletben)
I. határozószó
1. <Rokonértelmű mondatok, tagmondatok közül az utóbbinak bevezetésére, párhuzamos gondolat érzelmi színezésére.> Még a kutyám is megdöglött … – Nekem még csak kutyám sincsen. – Hász most nekem sincsen. Nem is tartok többé. (Gárdonyi Géza)
2. <Ellenvetés bevezetésére, rendsz. csodálkozást, megütközést is kifejezve; annak érzékeltetésére, hogy az előzőleg szólónak lényegileg nincs igaza, s ezt maga is tudhatná.> De kérem a történet így csonka: hiányzik belőle valami. – Micsoda? – A nyúlánk szép szőke leány: a Konduktor Juliska. Az ügyvéd elmosolyodott. – Há iszen ismeri: a feleségem. (Gárdonyi Géza) És még kint hagyni a vasúton [a ládát] – rebegte a doktorné. Hászen ti mondtátok, hogy hagyjam ottan! – felelte az öreg. (Gárdonyi Géza) Úgy kell a Ferkó fiúnak [, hogy kitagadta az apja]. Mért él mindig Berlinben, meg Bécsben, meg Párizsban, mért nem él idehaza a tanyán és gazdálkodnék. – Hászen itthon van a. Kinn van a pusztán. Gazdálkodik. (Móricz Zsigmond) Az asszony nem halt meg. – Hát hiszen még az is meghalhat. (Móricz Zsigmond)
3. <Megengedő értelmű mondat bevezetésére.> Hát hiszen éppenséggel nem olyan se ide, se oda [a bor] …, de csak több volt a tavalyiban az erő. (Tömörkény István) Tyhő, az én feleségem nem érti a tréfát, a szemem is kiszedné, ha mások előtt megcsókolnám! – Vagy maga hazudik, vagy a szeme! – mondja a háziasszony. Mindenki felnevet. – Hátszen – szól Mihály úr –, míg fiatalabb házas voltam, sokszor meg is próbáltam, de ma már nagy a békesség. (Móricz Zsigmond) || a. <Lehetőség elismerésének, megengedésének bevezetésére.> Háthiszen így is felfoghatjuk a dolgot. Hátsz lehet az is, hogy mind itthon vannak, azért küldtem el a kisbírót sorrul sorra. (Móricz Zsigmond)
4. <Ráhagyás bevezetésére.> Hajsz e bion [= ez a csikó bizony] megérdemli. Jó vér. (Móricz Zsigmond)
5. <Észbe kapás kifejezésében, nyomósító, erősítő szóként.> Én nem felejtettem el, hogy ajándékozta a vénasszony neked a tehenét. – Jaj igaz, hász az igaz. A tehenét nekem adta. (Móricz Zsigmond)
II. kötőszó
1. <Megokoló magyarázat bevezetésére, ha a magyarázat könnyen tapasztalható tényen alapul, nyilvánvaló, magától érthető.> Amilyen igaz, hogy az én jó öreganyámat szurokba mártattad, úgy gyújtattad meg a szemem láttára. – S annál se látta meg a [Heister] képét Balahó uram? – Vakapád! németje. Hát’sz a szurok fekete! (Jókai Mór) Nem, nem feledtem el [, hogy megloptak bennünket] … De hogyan hogy [Biri] leány még? Az anyja egyben megértette, hogy a fiának a leányon állt meg a szeme. – … Hászen éretlen még, – felelte megvetően. (Gárdonyi Géza) Hogy tudod, hogy az az? – Hásze megmondta. (Móricz Zsigmond) Hát’sz igaz, mindenki a maga feleségirül gondolja el, milyen az asszony. (Móricz Zsigmond)
2. <Annak kifejezésére, hogy vminek örülünk, vmit örömmel, szívesen megteszünk, mert a kedvező feltétel teljesült v. bízunk benne, hogy teljesül:> hiszen, de hiszen. Ha te ki tudnál repülni, osztán elvinnéd a levelet … Megszabadulna Várad … meg ez a sok nyomorult nép … – Még az anyám is? – Hát. – Hász akkor elviszem én. (Móricz Zsigmond)
