hé
hé indulatszó (rendsz. tegező viszonyban haszn.)
1. <Közelben tartózkodó személy megszólításaként, rendsz. olyankor, amikor a személy neve v. kiléte ismeretlen a beszélő előtt.> Hé, ki jár ott? Hé! ki az? hová méssz? te vagy, öreg Bence? (Arany János) || a. <Olyan ismeretlen személlyel szemben, akivel a beszélő vmilyen alapon rendelkezhet.> Hé! kocsmáros! hol vagy? a teremburádat! (Arany János)
2. <Jelen levő v. a közelben tartózkodó ismert személy megszólításaként, olyankor, amikor a megszólított a beszélőnél alacsonyabb rangú, a beszélőnek cselédje, szolgája v. gyermek.> Hé, te, gyerek, merre van a tanácsháza? [A reggeli] Felét a cicának adni Volt a szolga tiszte … „Hé! … izé … mi baja lehet Annak az állatnak? | Szőre borzas, csontja zörgős … ” | „Jaj, uram, hát a sok éhség.” (Arany János) „Apám … Azt vítatta, … Hogy a nemzetségünk Árpád vérbül ered | Lyányágon.” … | Felelt Rozgonyi úr: „Mondasz, hé, valamit.” (Arany János) Hé, Lidi lányom! vezesd fel a nagyságos urat a képes szobába. (Abonyi Lajos) || a. (főleg bizalmas v. leereszkedő beszédben) <Felszólítás, kérdés nyomósítására, a felszólítás, kérdés után.> Ne csúfolódj, hé. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) A partról nagyot kiált valaki … : – Hej! – A kormányos odanéz. Gyalogos csendőrőrmester áll ott … Azt kiáltja neki vissza: – No. – Micsoda ez itt, hé? – folytatja amaz. (Tömörkény István) || b. <Dorgálásban, ismert személlyel szemben.> Hé, a keservit, mozogj már! Hé, kocsis. Mit hallok? micsoda dolog az, hogy a lovak térdig járnak a szénában? (Móricz Zsigmond) || c. <Lekicsinylő, vállveregetően leereszkedő, gőgös, hetyke beszédben.> Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára? (Arany János)
3. (bizalmas) <Mondatvégi v. közbevetett nyomósító szóként, kedélyes, tréfás figyelemkeltő szó, baráti légkörben.> Az ajánlást [a könyvét] pedig csak hadd el, hé! (Petőfi Sándor) Igaz hé! mondtam én neked, mit Tompa ír? (Arany János) || a. (népies) <A férj megszólításaként, a feleség részéről v. a feleség megszólításaként a férj részéről.> Monda erre Éva: „Bizony, hé, meg is ett [= evett] Az a roppant nagy hal. (Arany János) || b. (népies, bizalmas) <Magázó beszédben, megszólításként.> Hallja hé, de megjártam ma!
4. <Több személy közös megszólítására, név nélkül, olyanokkal szemben, akikkel rendelkezhet a beszélő.> Szaporán, hé! nagy a rakás: mozogni! (Arany János) Pista bátyánk … reggel pitymallatkor csak kiállott a kapuba s elkiáltotta magát: Hééé! … Erre a Pallagi-fiúk már ész nélkül szaladtak kapával, gereblyével a vállukon s állottak a munkába. (Móricz Zsigmond) –41 <Összefoglaló értelmű megszólítással együtt.> Hé fiúk! amott ül egy túzok magában, …Meg kell a palánkot döngetni körűle! (Arany János)
5. (irodalmi nyelvben) <Fenyegetésben, társadalmilag magasabban állókkal szemben is.> Hé, nagyurak, jó lesz tán szóbaállni Kaszás népemmel. (Ady Endre)
