hegedű
hegedű [hegedű v. hegedü] főnév -t, -je [e]
1. Fából készült, csiga alakban végződő karcsú nyakkal ellátott, legmagasabb fekvésű, négy húrú vonós hangszer, amelyet a bal vállhoz szorítva a jobb kézben tartott vonóval szólaltatnak meg, s hangja magasságát úgy szabályozzák, hogy húrjait a bal kéz ujjaival a kellő helyen leszorítják. Szépen szól a hegedű; hegedűn játszik; ® cincogtatja a hegedűt; nyekergeti a hegedűt; felhangolja a hegedűt. Egy húr a hegedűmön … Elpattant. (Juhász Gyula) Csendesen szól egy mély hangú hegedű. (Krúdy Gyula) || a. Ennek hangja. Mindig szívesen hallgatja a hegedűt. A hegedűknek a tücskök felelnek Hivatlanul a szőke asztagon. (Juhász Gyula)
2. <Zenekarban, hangszeres együttesben> az a szólam, amelyet hegedűn játszanak. ® Első hegedű; második hegedű. Ő játssza az első hegedűt: (átvitt értelemben is) vmely közösségben vezető szerepe van. A témát a hegedű hozza.
3. Hegedűjáték. Hegedűt tanít, tanul; hegedűből van képesítése, tanári oklevele; hegedűre: a hegedű (1) technikai lehetőségeihez alkalmazva <írt zenemű>.
4. (történettudomány) A kezet, a lábat és a nyakat szorító régi büntetőeszköz; kaloda. Őket egytül-egyig el kell fogni, és kifúrt Deszka közé, hegedűbe csiptetgetni a nyakok. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) Pista magába szálló gondolkozással tekintett a fogason függő hegedűkre, bikacsékre, s a sarokban levő mogyorófa pálcákra. (Tolnai Lajos)
5. (gyermeknyelv) Nádi hegedű: gyermekjáték, melyet úgy készítenek, hogy a cirok-, nád- v. kukoricaszár két csomója között a héj egy keskeny szeletét felhasítják s alápeckelik; az így húrként feszülő rész hasonló eszközzel nyiszálva gyenge hangot ad. Török gyerek megvágta, Magyar gyerek gyógyítja: Síppal, dobbal, nádi hegedűvel. (népköltés) Kis nádi hegedűjük pengve | belezenélt az éji csendbe. (Kosztolányi Dezső)
Szóösszetétel(ek): 1. hegedűcincogás; hegedűépítés; hegedűetűd; hegedűhangverseny; hegedűkészítés; hegedűóra; hegedűszám; hegedűszóló; hegedűszonáta; hegedűtanár; hegedűvirtuóz; 2. mélyhegedű; mesterhegedű; prímhegedű.
